Szép estét Neked!

shadow


Rólunk, Kaposmérőiekről: emberek - történetek - fejlődés  

Összes nyitása - zárása


Kattints arra a címre, amelyik témáról többet szeretnél megtudni, vagy a fenti Nyitás gombra, ami az összes téma részleteit megjeleníti!

Köszöntő - Kaposmérő

Köszöntő - Kaposmérő

A településre érve amerre csak a szem ellát számos gondozott, virágos porta fogadja a látogatót, amelyhez a Kaposmérő Önkormányzata évente kétszer tavasszal és ősszel a közterületek virágosításával is hozzájárul. A virágosítások alkalmával több ezer tő virágot ültetnek ki a közmunkások, s parkosításra illetve örökzöldek ültetésére is sor kerül minden évben.


A kettőezer hatszáz lakosú Kaposmérőben az önkormányzat tagjai számos fejlesztéseket álmodtak meg, melyek nagy része az elmúlt években be is fejeződött, egy részének megvalósítása áthúzódott a jelenlegi ciklusra. A legnagyobb projektek talán az Ipari Park kialakításának befejezésén kívül a bölcsőde és szociális központ megépítése jelentette volna. A képviselők tervei között régóta szerepel, hogy a helyi vállalkozóknak szükség esetén telephelyet tudjon biztosítani, új vállalkozásokat tudjon betelepíteni Kaposmérőbe. Az előzetes tervek alapján a telkek felosztása megtörtént, 2010-ben az iparipark villamosítása megvalósult. Kaposmérő nyugati határán 2005-ben két új utca - Cingető utca és Fodor András utca - nyílott, ahol sok új lakó talált otthonra Kaposmérőben. A telkek közművesítettek, az utcák aszfaltosak.
Nagyon sokat változott a település központja.

Fejlesztésekről néhány szó...

Fejlesztésekről néhány szó...

Pályázati pénzekből megszépült a Bokréta Óvoda, a sportpálya környéke, a szolgálati lakások.
Eddig is sokat szépült a kaposmérői faluközpont is, de az önkormányzat civil szervezetek bevonásával vidékfejlesztési pályázatok segítségével további építéseket hajthat végre. A Sport Egyesület a sportpálya környékét tudta rendbe tenni, a Katolikus Egyház a templom előtti térre, az Együtt a Jövőnkért alapítvány a játszótér felújítására pályázott. Kaposmérő Önkormányzata a Körjegyzőség épületének felújítására adott be pályázatot 2008-ban, amire 20 millió forintot ítéltek meg. Mindezen pályázatok megvalósításával tovább szépül Kaposmérő központja. Nyertes pályázati forrás áll rendelkezésre a csapadékvíz elvezetésének megoldására is.

Elmondható, hogy Kaposmérő önkormányzata minden pályázati lehetőséget igyekezett megragadni, de sajnos nem minden nyertes pályázatot valósított meg. Így nem épülhet meg a Kaposmérői Bölcsőde és a Kaposmérői Szociális Központ sem.
2009-ben az elhasználódott ivóvízkút helyett új kutat fúratott Kaposmérő Önkormányzata. Ez nem látványos, de mégis az egyik legfontosabb fejlesztés volt, mivel az egészséges ivóvíz a legfontosabb természeti kincsünk.

Az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat működési engedélyét az ÁNTSZ több alkalommal ideiglenesen hosszabbította meg, mivel építészetileg nem felelt meg teljesen az előírásoknak. Az önkormányzat a probléma megoldásának első lépéseként pályázati támogatással kiegészített saját forrásból kezdte el az épület felújítását.

A felújítás után akadálymentesek lettek az orvosi rendelők és a teljesen átépített Kaposmérői Védőnői szolgálat. A védőnői szolgálat megújuló környezete mellé pályázati támogatással négyszázezer forintért eszközöket vásárolt az önkormányzat, a szűrőberendezések cseréjére került sor.
Az orvosi ellátást korábban biztosító doktornő által használt ma már megüresedett bérlakás a képviselő testület döntése alapján újabb szerepet tölt majd be. Az első elképzelések szerint ebbe az épületbe került volna át a Szociális Alapszolgáltatási Központ, ahol helyet kapna a Nyugdíjas Klub is. A tervek elkészültek, szűken, de éppen megvalósíthatónak tűnt a tervrajz. Ekkor jelentek meg az LHH-s pályázatok, melynek keretében Kaposmérő 157 millió forintot nyert egy új Szociális Alapszolgáltatási Központ (SZASZK) építésére. A terveket tettek követték, elkészült az új tervrajz, mely alapján az új impozáns épület a Kaposmérő központjába, a Faluház parkjában került volna megépítésre. A Szociális Alapszolgáltatási Központ alapköve elhelyezésre került, de a választások után a képviselő-testület azon tagjai akik pár hónappal korábban támogatták az új SZASZK felépítését, másként döntöttek, a megnyert 157 millió forintról lemondva a pályázatot visszaadták, így nem épült meg az ingyenes 157 millió forint értékű szép új épület.

A Kaposmérői Faluház felújítására 2008-ban adott be pályázatot Kaposmérő Önkormányzata, melyen sikerrel szerepelt és így IKSZT - Integrált Közösségi Szolgáltató Tér - néven felújította a régi kastély épületet 2013-ban.
A Kaposmérőben szervezett közösségi élet folyik, hiszen a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megtalálhatja számításait. A színvonalas művészeti oktatás mellett Ifjúsági- illetve Nyugdíjas Klub is működik a településen.
A település kereskedelmi kínálata, a helyi kenyérgyárnak köszönhetően pékáru mintabolttal gazdagodott. Ezt követte 2011-ben az új kaposmérői húsbolt megnyitása. Aki gumit szeretne javíttatni Kaposmérőben, annak sem kell vidékre utaznia, mivel Kaposmérőben gumisüzem is található.
Kaposmérő nevezetességeinek köre 2007-ben egy múzeummal gyarapodott. A helyi fiatalokból álló Hangya Banda Egyesület ugyanis pályázati támogatásból kapott Somogy első Pajta Múzeumának kialakítására, amelybe a XIX-XX. században használt, paraszti életet bemutató eszközöket gyűjtötték össze.

2006-ban szentelte fel Somos László esperes ünnepélyes keretek között a temetőkerítést, mely külső oldalán emléket állít közös magyar elődeinknek. A kerítés faragott fejfáira az örök emberi értékeket képviselő nagy elődök nevei kerültek föl, többek közt Szent István Szent László, Hunyadi János, Rákóczi Ferenc, Kodály Zoltán vagy József Attila. A kerítés utolsó oszlopaira még nem kerültek nevek, ezzel is tisztelegve annak a ténynek, hogy a magyarság történelme még korántsem zárult le. Vannak és lesznek is még az elődökhöz hasonlóan örök emberi értékeket képviselők, akik érdemesek lesznek arra, hogy megörökítsék neveiket a kaposmérői temetőkerítésen.

Fodor Andrásnak a falu díszpolgárának emlékére bronzszobrot avattak a Kaposmérőiek, így a település nemcsak egy gyönyörű alkotással gazdagodott, de az iskola és az óvoda közötti terület is új arculatot kapott. A könyvtár pedig felvette a költő és műfordító nevét. A szobor és környezetének kialakítása követendő példája az összefogásnak és a közös célok elérésének.
Hasonló összefogással készült 2006 őszén a Dobogó hídnál a Turul pihenőpark. A park helyén korábban illegális hulladéklerakó volt. A terület nem kerülheti el sorsát: 7 év után ismét szemét kezelését szolgálja, de már engedélyezett keretek között: itt épült meg a Kaposmérői Szennyvíztisztító Telep. A szennyvíz beruházás Kaposmérő legnagyobb és legdrágább beruházása volt az elmúlt években, de ezzel a Kaposmérőknek egy régi vágya teljesült. A 2010-ben beadott pályázati támogatásnak köszönhetően épült meg kb. 10 km hosszú szennyvíz csatorna hálózat.
Rendszerváltás Kaposmérőben

Rendszerváltás Kaposmérőben

"A életnek értelmet csak a szolgálat adhat,
amellyel az emberek ügye felé fordulunk."
Márai Sándor

1955-ben hozták létre alsó fokú közigazgatási központként a Kaposmérői Tanácsot. 1966-tól Kaposújlakkal, 1977-től Bárdudvarnokkal közös a Kaposmérői Tanács.

1990. október 26-án tartotta alakuló ülését, és tette le esküjét az első szabadon választott képviselő-testület.
Tagjai: Hajszán Tibor - polgármester, Dr. Gulyás Sándorné, Fenyő Ferenc, Hegedűs Péter, Herczegné Mayer Ilona (1992. január 30-tól alpolgármester), Körpöly Ibolya, Major Zoltán, Pál Adolf, Pap József.
1991. január 1-től Kaposmérő és Kaposújlak közös körjegyzőséget hozott létre, Kaposmérő székhellyel. Körjegyzőnek Matula Andrást választották meg.

1994-ben választott képviselők:
Hajszán Tibor - polgármester, Diviánszkiné Fekete Mária, Horváthné dr. Harmath Zsuzsanna, Major Zoltán, Nagyfi József, Németh Béla, Petz Jánosné, Prukner Gábor alpolgármester,
Sebestyén Károly (1997-től alpolgármester), Vajay Lászlóné, Diviánszkiné Fekete Mária képviselő helyett Skiba Miklós, Horváthné dr. Harmath Zsuzsanna képviselő helyett Bakán József, Nagyfi József képviselő helyett Szabó Sándor, Matula András körjegyző

1998. évi képviselő-testület tagjai:
Hajszán Tibor - polgármester, Fenyő Ferenc, Dr. Gulyás Sándorné, Herczegné Mayer Ilona, Major Zoltán, Miovecz János, Móhr Tibor - alpolgármester, Németh Béla, Petz Jánosné, Sebestyén Károly, Fenyő Ferenc képviselő helyett Szabó Sándor, Matula András körjegyző

2002. évi képviselő-testület tagjai:
Dr. Vig József - polgármester, Árva- Lóky Zsófia, Berecz Pál, Földes László, Harangozó Csaba - alpolgármester, Herczegné Mayer Ilona, Miovecz János, Móhr Tibor, Prukner Gábor, Sebestyén Károly, Radics László, Földes László képviselő helyett Radics László, Dr. Kimmel József körjegyző váltotta Matula Andrást 2005-ben nyugdíjba vonulás miatt.

2006. évi képviselő-testület tagjai:
Harangozó Csaba polgármester, Árva-Lóky Zsófia alpolgármester, Berecz Pál, Gelencsér Zsolt, Herczegné Mayer Ilona, Huszár Ervin, Kiss Ervin, Miovecz János, Móhr Tibor, Udvaros
Renáta, Dr. Kimmel József körjegyző

2010 évi képviselő-testület tagjai:
Prukner Gábor polgármester, Árva-Lóky Zsófia, Berecz Pál, Harangozó Csaba, Kiss Ervin, Miovecz János, Pap József alpolgármester, Simonné dr. Mészáros Renáta körjegyző

Ebédvesztő

Ebédvesztő

Ebédvesztő báró Bözörédinek volt a birtoka, 8 szobából álló kúria jellegű épület állt a 400 hektár közepén, valamint nagypajta, borospince tartozott a birtokhoz. 1888. július 19-én épült a pajta.
A báró ebédidőben elvesztette minden vagyonát kártya partin, erről kapta a helység a nevét. Ezután családi birtokok alakultak ki. Az utakon 2 paraszt szekér nem fért el egymás mellett, később nagyobb forgalom lett és elkezdték az utak helyreállítását, szélesítését. A háború óta, az utak nem változtak, a régi emberek kihaltak, újak jöttek helyettük, és ők változást hoztak.
Ebédvesztőn, Péter Pál napon van a búcsú. Ez a nap az aratáshoz, valamint a Tsz növénytermesztésben dolgozó brigádjára eredeztethető vissza.

Baglas

Baglas

Az elmúlt évekhez hasonlóan a jövőben is nagy hangsúlyt fektet az önkormányzat a nehéz körülmények között élők segítésére, többségében a Baglas pusztán élők életkörülményeinek javítására. A helyi önkormányzat mellett vállalkozók felajánlásaiból épülhetett meg az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő közösségi ház Kaposmérő külterületén, Baglasban. A közösségi ház felépítését az önkormányzat a telek ingyenes biztosításával támogatta. A képviselő-testület átlagosan 20-30 kaposmérői lakos számára biztosított munkát a közhasznú, közcélú foglalkoztatás és közmunkaprogram keretében. Emellett az önkormányzat rendszeres szociális- illetve átmeneti segéllyel is támogatta az rászorulókat. Az elmúlt években Baglason két jobb állapotú házból elköltöztek az emberek, amelyeket így meg tudott vásárolni az önkormányzat. Sajnos sokan ezen a településrészen az omlás- és életveszélyes ingatlanokban élnek. Elsősorban nekik szeretnénk segíteni az épületek felújításával, amelyet a Katolikus Egyház vállalt. Kaposmérő Község Önkormányzata az egyháznak ajándékozta a két ingatlant, hogy azok felújítása után igénybe vehessék majd a rászoruló családok.

Kaposmérő kialakulása, története

Kaposmérő kialakulása, története:

Az újabb kőkortól kezdve a Kapos völgye a vándorló népek egyik közlekedési útvonala volt. A bronzkorban a község határában éltek elsősorban pásztorkodással és földműveléssel
foglalkozó emberek. A volt téglagyár területe mellett találtak kelta vonásokra utaló, vaskorból származó leleteket.
Kaposmérő Árpád-kori történetéről már írásos emlékeink is vannak. Rómaiak után, hunok, germánok, gótok és longobárdok lakták. A falut először egy 1138-as oklevélben említi meg II. Béla,
mint birtokot, melyet Álmos herceg adományozott az ő nagyon kedvelt dömösi egyházának.
1980-ban feltárt eszközök bizonyítják, hogy a hatodik és a 8. században avarok lakták, a téglagyárnál talált 250 avar sír ezt bizonyítja.
1138-tól 1246-ig semmilyen forrás nem áll rendelkezésére a faluról, bár ez alatt több mint száz év alatt épülhetett az első templom Mérőn, ugyanis a márki (Ropoly-vári) uradalom XIII. század elejéről készült térképén már plébániás helyként szerepel. 1246-ban nyeri adományul a Mérey család Mérőt. A család ősei valószínűleg várjobbágyok, akik a tatárjárásban és az azt követő országépítésben mutattak példát.

Nagy Iván: Magyarország családjai című művében: Mérey család: A legrégebbi törzsökös magyar családok egyike, eredetét Somogy vármegyében a Kapos vize mellett fekvő Mére hegységtől veszi, és innen írja előnevét. E helységet a család ősei 1246-ban nyerték IV. Béla királytól. Ezután Kaposmérő története eggyé vált a Mérey család történetével.
1309-ben Tókaj puszta katolikus templomot épít. Ezután a települést az 1232- 37-es pápai tizedjegyzékben említik a Mérey család tulajdonaként. 1446-ra a néhai Mérey László birtokán több család is osztozik, de a település ezt követően is első ura nevét viseli, ezt a tényt az 1447-es Hunyadi kormányzói és V. László 1453-as királyi adománylevele rögzíti.
A 150 éves török fennhatóság Kaposmérőt is meg rázta, rabságunk emlékét néhány földrajzi név őrzi: Basakút, Basarét, Törökalagút, de a Kapos vize tovább folyt, felocsúdva a pusztításból az emberek tovább építik a falut. A török után a település magyar ura ismét a Mérey családból került ki.
Mátyás király 1464-ban Mérey Jánost és családjának tagjait felmentette a kamara haszna fizetése alól a török ellen viselt harcban nyújtott hősiességéért cserébe.
1474-ben lett a Mérey családnak címere, melyet Mérey Tamás deák kapott ismeretlen érdemeiért a királytól. A Mérey család után a falu legfőbb birtoklói a Perneszi család tagjai voltak, (Osztopán) az 1669-es évig, miután Csepely György veszi zálogba itteni birtokaikat, 1678-ban, pedig Csepely özvegye meg is veszi azokat.
A XVII. század közepére a leányági örökösödés nevek cserélődését idézte elő a közbirtokosok között, például a Pernesziekkel való házasodás után lesz birtokos Gaál László is.
1688-ban 5 ház, 15 lakost tartanak nyilván. 1699-ben 25 jobbágy, 11 háztalan zsellér, 3 kereskedő. 1715-ben mindössze nyolc háztartást írtak össze a községben.
1767-ben a földesúr katolikus mestert hozat, a bérét 3 évig ő fizeti. 1777-ben Kaposszentbenedekhez tartozik az egyház, itt található a plébánia.

1785-ben építette a Gaál család a ma is eredeti formájában álló katolikus templomot, mely a késő barokk stílus jegyeit viseli.
1819-ben nincs katolikus iskola, Domokos János a házaknál tanít. 1830-ban Nemeskéry Kis Gábor és Kovács Sebestyén Gyula kastélyt építtet, ami a jelenlegi Faluház.
1848-ban 89 jobbágy és 11 zsellér lakik a településen. 1866-ban Kaposmérőben a megyében először vetőgép, kapáló és töltő eke bemutatót rendeztek.
1867-ben református iskola épült (volt tanító lakás), tanterem az épület konyhája volt, ebbe a tanterembe, 1-től 6. osztályig és 2 ismétlő osztály volt található, közel 50 tanulóval.
1892-ben katolikus iskola épül, 63 m2-es tanteremmel, 1976-ban bontják le, a Dobogó híd felé fordulva, jobbra az első ház, amelyben 60-70 tanuló sajátította el az számvetés művészetét.

Kaposmérő fejlődése a XIX. században gyorsult fel: 1872-ben épült vasút Kaposmérőt is bekapcsolta az ország vérkeringésébe. 1872. augusztus 14-én adták át a forgalomnak. 1904-ben tégla- és cserépgyárat épített Rotter Bernát és fia, ugyanebben az évben új református iskola épül 70 m2-es tanteremmel.
1910-ben talált vaseszközök, karikás zabla, ami azt bizonyítja, hogy a kőkorszak, őskorban is lakott hely volt. Földművelésre és állattenyésztésre utaló jeleket is találtak.
1914-ben huszonnyolcan haltak meg, illetve tűntek el az első világháborúban kicsiny falunkból, a második világháborúban 56 fő.
A falu első kör orvosa Dr. Mészáros Ferenc, 1939-ben kezdett rendelni, a rendelő épülete is ebben az évben épült. Kaposmérő az 1940-es években kisközségi ranggal bíró településé vált, vasútállomással és autóbusz megállóval is rendelkezett.
1950-től működött a tanács, amely az 1855-ben létrehozott, Kaposújlakot és Kaposszentbenedeket is magában foglaló körjegyzőség jogutódja volt. 1966-ban Kaposújlakot, 1977-ben Bárdudvarnokot csatolták a tanácshoz. A termelőszövetkezet 1959-ben alakult ujjá.
Körjegyzőséggel, vasútállomással és autóbusz megállóval. Önálló postahivatallal és csendőrséggel is rendelkezett a község.
A szovjet csapatok (a 3. ukrán front 57. hadserege) 1944. december 3-án vasárnap vonult be településünkre. A családok vagyonát, mezőgazdasági-, ipari-, felszerelését magukkal vitték. A lakosság 1945. március utolsó napjaiban (húsvét) térhettek vissza otthonaikba.
A 80-as évektől folyamatosan új utcák nyíltak Kaposmérőben, így a lakosság létszáma megduplázódott. Nagyon sok településről költöztek Kaposmérőbe, köztük: Bárdudvarnok, Újvárfalva, Nadalos, Gige, Csököly, Visnye, Kadarkút, Kakpuszta

Az elmúlt évtizedek legfontosabb fejlesztései:

1985-ben a földgáz bevezetése
1987-ben az új 200 m3-es víztorony (glóbus) épült fel.
1988-ban kezdődött a kábel Tv kiépítése.
1990. október 20-án a világháborús hősök emlékmű avatása.
1991-ben a Faluház udvarán található kopjafát állítottak Mérey Mór őrnagy és Gaál Lajos százados emlékére.
1993-ban a tornacsarnok épült.
1994 szeméttelep létrehozása
2003 Ravatalozó átépítése
2004 Faluház tornáca, Játszótér Dózsa utca
2006 Játszótér Faluház parkban, Temető kerítés, Kegyeleti park, Turul park a "Dobogónál" Kapos-folyó mellett
2006 - 2010 Egészség Centrum - Orvosi rendelők és Védőnői Szolgálat átépítés, óvoda-felújítás, szolgálati lakás felújítás, Fodor András szobor állítás, Sportpálya környékének felújítása, új ivóvízkút fúrása, szeméttelep bővítése, utak járdák tömeges felújítása...

Kaposmérő címere

Kaposmérő címere

Vízszintes ezüst pólyával vágott álló háromszögű pajzs, melynek felső vörös mezejében zöld hármas halom fölött felkantározott, nyereg nélküli fekete ló vágtat jobbra, rajta zöld ruhás- és kucsmás, barnacsizmás magyar vitéz ül hátrafordulva, és megfeszített íját lövésre készen tartja. Az alsó kék mezőben arany holdsarló fölött lebegő arany csillagot markoló, balra forduló, saját keblét tépő, arany taréjos zöld pelikán szerepel.
Magyarázat: Kaposmérő határainak az északi része síkság, déli fele dombos, erdős terület, amit a Kapos-folyó völgye oszt ketté, ezt a környezetet jeleníti meg az ezüst sáv a zöld halmokkal. A vágtató és nyilazó vitéz a község ősi múltjára utal, egyben a korunkban meghonosodó lovas-íjász sportra is. Az alsó mezőben szereplő pelikán a Kaposmérei Mérey család címeréből származik, amely a legrégebbi törzsökös magyar családok egyike, és Kaposmérő helységről kapta előnevét, melyet 1246-ban nyertek adományul IV. Béla királyunktól.

Kaposmérő irányítószáma és körzetszáma

Kaposmérő irányítószáma


Nagyon sokan keresik a Google keresővel Kaposmérő irányítószámát. Az irányítószámok nagyon fontosak a levelek pontos kézbesítéséhez, nem csak Kaposmérőben, hanem a szomszédos Kaposújlak és Kaposfő esetében is. Meglepő módon Kaposfő irányítószáma kettővel több, mint Kaposmérő irányítószáma. Kaposújlak irányítószáma, viszont eggyel több Kaposmérő irányítószámánál, pedig földrajzilag Kaposmérő előtt fekszik. A logikai sor úgy kívánta volna meg, Kaposújlak, Kaposmérő, Kaposfő Kiskorpád, Nagybajom sorrendet kövessen az irányítószámok kiosztása, de más szempontokat is figyelembe vettek az irányítószámok kialakításánál. Régebben Kaposújlak nem rendelkezett önálló postahivatallal, hanem a Kaposmérői postahivatal látta el a Kaposújlaki postaszolgálatot. Kaposmérő és Kaposújlak irányítószám szerinti levelek mind Kaposmérőbe futottak be. Jelenleg Kaposmérőbe csak a Kaposmérői irányítószámmal címzett levelek érkeznek.

7521


Kaposmérő és körzetszáma


Az irányítószámhoz hasonlóan nagyon fontos a körzetszám ismerete. Kaposmérő körzetszáma fontos adat, mivel, hiába ismerjük a telefonszámot, ha nem tudjuk Kaposmérő körzetszámát. Mivel nagyon sokan keresik a Google keresőben is Kaposmérő körzetszámát, ezért ennek itt külön fejezetet szenteltünk.

82


Harminc nemzedék vallomása Somogyról

Kanyar József: HARMINC NEMZEDÉK VALLOMÁSA SOMOGYRÓL

Történelmi olvasókönyv, Kaposvár, 1989
Somogyság az őskortól a római birodalom bukásáig, (I.e. őskőkortól- i.u. V. század elejéig), 4. Somogyság őskora

"Régészeink 20 000 esztendő messzeségéből tudják nyomon követni azt az embert, aki elsőként telepedett le a Balatontól a Dráváig terjedő, erdővel és vízzel borított Somogyság hajdani területére. Először az ősi kultúrák emlékeivel és tárgyaival foglalkozó régészek ásatásainak a nyomdokain tapogatóztunk vissza e korszakba a néma kútfők: a régészeti leletek segítségével, a középkortól kezdve pedig az írásos emlékeket és okleveleket forgattuk át a somogyi történelmi olvasókönyv első lapjain.
Megyénk csaknem minden községének a határában van régészeti lelőhely. Múzeumunk 1964. évi adattára 173 községet tart nyilván régészeti lelőhelyként a megyében, amelyből 155 község leletei és adata már hitelesítettek, mindössze csak 18 község leletei és adatai várnak még a szaktudomány hiteles döntéseire. A nyilvántartás szerint megyénk területén 66 kőkori, 26 rézkori, 43 bronzkori, 47 vaskori, 55 római kori, 29 népvándorlás kori és 93 középkori lelőhely található.
A kiásott archeológiai leletek arról beszélnek, hogy az egymást váltó történelmi korszakok évezredeiben sokfajta ember fordult meg e tájon. Először a Kapos völgyébe vándorolt be délről a Mecsek felől jövő ember, legrégebbi településeit is e völgybe hozta létre.
A négy évszázados római uralom már Felső  Pannóniához csatolta e területeket, jelentős táborhelyek és utak építéséhez fogván hozzá, ez idő tájt építve a légiók számára a későbbi megye területét kelet- nyugati irányban átszelő hadiutat is."

Kaposmérő földrajza

Kaposmérő földrajza

Külterület: 1240 ha, Belterület: 157 ha
Lakások száma: 821, Lakosság száma: 2582 fő


A Kárpát-medence délnyugati szögletében, délen a Dráva vadóc vizétől határoltan, északon a Balaton- koronát viselve fekszik Somogyország. Ennek a gyönyörű dunántúli tájnak a központjában találjuk Kaposmérőt, ami otthonunkat, ahol élünk.
Ahol a Kapos völgye a zselici dombok déli ölelésében összeszorul, ott telepedett meg már az őskor embere is.
A csapadék mennyisége 700-720 mm, az évi középhőmérséklet 10,7Co. Az éves napfénytartalom 1950 óra.
Kaposmérőt északról a Külső-Somogy szelíd dombjai, délről a Zselic változatos, sokszor meredek hegyoldalú erdői, legelői, dél-nyugatról Belső-Somogy homokbuckái veszik körül. A magasabb zselici területek kb. 250 m tengerszint feletti magasságig, nyújtózkodnak. Kaposmérő területének magassága 135 körüli.
A dombok völgyeiben patakok szaladnak a Kapos medre felé csakúgy, mint kiadós nyári esők alkalmával a csapadékvíz, magával ragadva a sok helyen meglévő löszt, vagy alacsonyabb részeken a barna erdőtalajt. A löszön kívül barna erdőtalaj, délen durva pleisztocén homok és pannon anyag is található, melyből jó minőségű téglát lehetett égetni. A domboldalakon források fakadnak, melyek kis ereket, patakokat indítanak útjukra.
A Zselic erdeiben gyakran találkozunk belvizes részekkel, tocsogókkal. A víz állandó jelenléte miatt gazdag a növényi vegetáció és az állatvilág. Településünk határában mesterséges tó is található.
Szóljuk kissé bővebben a Kaposról, mint a valószínű névadóról, a felszíni és forrásvizek befogadójáról. Kaposmérő nevét a Kapos folyótól kapta, ennek a víznek a neve a XI.
századi oklevélben Kopus formában szerepel. Bizonyára az itt található gyepű kapujától kapta a nevét. Így nevezhették el a gyepűkapu mellett található vízfolyást a honfoglalás
után.

Kassai lovasíjászat

Messze földön híres a Kassai-féle lovasíjászat
Ha Kaposmérőről említünk akár csak pár mondatot, akkor nem szabad elmennünk Kassai Lajos színvonalas és a település hírnevét öregbítő tevékenysége mellett sem. Kaposmérő és Bárdudvarnok közt található völgyben, tevékenysége által vált a lovasíjászat sporttá, amelyet szerte a világon népszerűsít. Múltunk darabkái elevenednek meg bemutatóin, ahol a IX. század harcmodorát korhű fegyverekkel és kosztümben idézi fel. Kassai Lajos készíti az ősmagyar merevszarvú reflexíjakat, ezek a honfoglalás-kori sírokból előkerült maradványok rekonstrukciói. Emellett lovasíjász bemutatókat és rendhagyó történelemórákat tartanak a völgyben, és minden hónap első szombatján nyílt napot rendeznek, ahol a résztvevők megtekinthetik a versenyszerű lovasíjász edzéseket.

Vasút Kaposmérőben

Vasút Kaposmérőben

A XIX. századot gyakran nevezik a vasút évszázadának. 1825-ben nyitották meg Angliában, Stockton és Darlington között az első közforgalmú vasútvonalat. Anglia példáját
hamarosan követte Magyarország is.
Gyékényes - Dombóvár vonalat 1872-ben nyitották meg. A vonal megnyitása utáni években építették a vasútállomás épületét. A Téglagyárhoz ipari vágányt építettek.
1905-ben következett a Kaposvár - Barcs közötti vonal megnyitása, amely Kaposmérő településen ágazott el. (amely az 1990 után megszűnt).
1945 utáni években a nagyobb mennyiségű vasúti kocsi ki és berakodása történt az állomáson a nemcsak szomszédos téglagyári tégla berakása és a szén kirakodása miatt, hanem a termények szállítása és a Bárdibükki gazdaság forgalma miatt.
1965-ben építették a IV. vágányt és a szigetperont az utasok le és felszállás meg könnyítésére.


Nevess velünk!


Menühöz

Spórolj többet!


Menühöz

Küldj üzenetet most:


Írd be a neved, vagy hagyd üresen.



Írd be az email címed vagy hagyd üresen.


 

Ide írd be az üzenetedet.


 

                 Mégse